Blacky

Szélcsendes napokban feléd fordul a nap,
Világítja utadat, merre menj, ne rohanj,
Fejjel a világnak ostoba lépésekkel,
Elhamarkodva haladsz az úton előre.

Szőke fejed nem látom már,
Gyönyörű szemed eltemette a nyár,
Többé nem leszek ostoba, nem leszek buta,
Inkább sose szeretek senkibe bele soha.

Veled elveszítettem szeretni igazán,
Nem tudok élni, csak bukfencezek sután,
Te nem látod, hisz elfordulsz előlem,
Mert mertem megmondani mit érzek feléjed.

Hát ne várj semmit, nem leszek boldog,
Tán azt hitted egy levél, és máris megoldod,
De nem jött össze, mert még most is szeretlek,
Sosem fogom elfelejteni, mindent feladnék érted.

Eltűnt a remény, mi még táplált eddig,
összetörve sajgó szívvel gondolok feléd,
elhagyni nem tudlak, hisz itt élsz bennem mindig,
csak fájlalom a napjaim, hogy nem lehetsz az enyim.