Blacky

 Na tegnap du. elmentem Henrikkel Csepelre tesóm barátnőjéhez Wanessához a sulija elé ahova valószínűleg én is fogok járni. Na ott beszélgettünk egy kicsikét, Reniékkel és elindultunk a barátnőjéhez. Mikor megérkeztünk kiküldtük Henriket vboltba egy idő után míg én nyúztam a gitárt. Megnéztem a kobra 11-et és utána már készülődtünk mert mentünk a csepellplázához ahol is találkoztunk Renivel. Bementünk vásárolni, vettünk egy kis csokit meg egy üveg bort és egy kólát. Elmentünk így a kisdunához, de 10 perc alatt elfogyott a bor, persze kóla az volt még bőven így a közeli spárban vettünk még 2 bort amit nagy hülyéskedés és beszélgetés közepette megittunk. Azután el kelett indulnunk mert megláttunk egy nagy csapat fiút és mit ne mondjak eléggé befostunk tőlük. Felkészülve a támadásra megszólaltunk gyujtsunk rá mert az éget és beléjük tudjuk nyomni. Ugy is tettünk végül csak elsétáltunk melettük. Kikísértek a hévhez és én felhívtam barátomat hogy most indulok. A borároson voltam már mikor ő még el se indult otthonról és a Ferenciek terén találkoztunk volna. Kemény egy órát vártam rá, de ő sem volt már szomjas annyira, így mentünk volna pihikézni. De végül hazajöttünk és aludtunk. Reggel meg boldogan keltem fel hogy vége lett a tegnapnak és jöhet a mai nap tervezése . :D cupp mára ennyi xd

 Egy éve elmentél de emléked bennem él. Minden este gondolok rád, s soha nem feledlek.Köszönök mindent amit értem tettél. Hiányod kimondhatatlan, s ugyanúgy emlékezem rád ahogy egykor mikor még köztünk voltál. Remélem hogy Boldog vagy ott ahol most vagy hisz nagyon jó ember voltál. Szerettelek mint pótanyukám vagy nemtudom, hisz úgy törődtél s foglalkoztál velem mintha a lányod volnék. És amennyi időt együtt töltöttünk. Amennyi kirándulásra,s nyaralásra elvittél, s szerettél. soha nem tudtam megköszönni igazán. Köszönöm.

Csend van bennünk. 
Szemünk a távolba réved. 
Arcunkon sápadt könnyek, 
szívünkben mély döbbenet. 

Fekete ruhánkban, mint a varjak, 
tömött sorokban ballagunk. 
Eső áztatja a sírokat. 
Nem szólunk... hallgatunk. 

Ma megpihent egy lélek. 
Díszes koporsóban fekszik. 
Arca nyugodt, fényes, 
mint ki mélyen alszik. 

De mi tudjuk, ez az álom, 
már sosem ér véget, 
csak az emlék a szívben, 
ami örökké élhet. 

Szívünkben az emlék, 
amit tőle kaptunk. 
Nehéz bánat ül a tájon, 
nem szólunk... hallgatunk. 

Egy utolsó bús nótát még, 
együtt hallgatva könnyezünk, 
s egy fájdalmas sóhajjal, 
csendben elköszönünk. 

De ki szeretett tudja, 
a búcsú nem ér véget, 
akit szeretünk a szívünkből, 
azt feledni nem lehet. 

Minden múló nappal, 
könnyebb lesz a gyászunk, 
de el sosem múlik, 
csak ha viszontlátunk.

Még az előbb szemembe néztél, 
Erőtlen kezeddel megérintettél. 
Arcodra mosolyt erőltettél, 
S halkan súgtad fülembe: 
Ne félj! 

Mily gyorsan elszállt ez a pillanat! 
Fénytelen szemeid lehunytad. 
Kezed kezemből kicsúszott, 
Arcod megnyugodott, így búcsúzott. 
Nem félek! 

Lelked, remélem békére talált, 
S Te már a menyekből vigyázol ránk! 
Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, 
S örökkön-örökké emlékezünk Rád!

Drága Pótmama szeretlek.Nagyon hiányzol.

 Hideg téli este volt. A lány egyedül ült szobája sarkában és sírt. Senki nem tudta mi baja. Annyi szerető szív vette körül, neki mégis csak egy kelett, aki nem is nézett soha rá. Csörgött a telefon. Hallo. A lány felkelt és öltözni kezdett. A barátai hívták, hogy menjen el bulizni. Elindult, de könnyei csak csak csordogáltak lefele kicsi orcáján, szemei vörösek voltak. Elért végül a barátaihoz. Leült. Mondta nekik mi vann. Megivott egy kis bort és máris jobb kedve lett. Az este folyamnát ivással töltötte. Ekkor megcsörren a telefon. Pssszt ő az. Mindenki csönbe maradt. A lány felvette a telefont. Mennem kell, sajnálom. A lány elindult, szeme csillogott az éjszakában és boldognak látszott. A fiú ott várt reá, a hidegben egy száll köntösben. Igy szólt a lányhoz. Nem tudtam mit érzel mindaddig, amig én is szerelmes nem letttem beléd. A lány kimondhatatlanul boldog volt. Átölelte fagyoskodo fiut, s lassan végigsimogatta, végül így szólt hozzá: Tudtam hogy észreveszel, csak várnom kelett. Így telt el az este s másnap egymás karjai közt ébredtek fel. A fiú a lány melett állt, s kávét vitt neki. Felkeltek. Mind a ketten nagyon boldogok voltak, mígnem a lány legjobb barátnője meg nem tudta hogy mi történt. Mindent megtett hogy szétválassza őkt.Egy éjjel a fiú szorosan átölelte a lányt, vállánál símogatta s megmondta neki hogy már nem szereti. A lány zokogni kezdett. Egy világ omlott össze benne- S idővel megtudta hogy a legjobb barátnője tette ezt vele. Hazament s a szobája sarkában zokogott tovább.Hónapokig senki nem halott felőle semmit. Egyszer a fiú úhy döntött meglátogatja. De a lány már nem élt.Csendesen hevert szobája sarkában s egy összegyűrt lapot szorongatott melyben ez állt: Szeretlek.

Versek idézetek:                                                                                                                          

Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hû szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

József Attila

A természet vadvirága

Dardanus-féle kritikusaimhoz

Mit ugattok, mit haraptok
Engemet, hitvány ebek!
Torkotokba, hogy megfúltok,
Oly kemény koncot vetek.
Nyirbáljatok üvegházak
Satnya sarjadékain;
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.
Támaszkodjék szabályokra,
Ki szabadban félve mén.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Nem virítok számotokra,
Árva finnyás kóficok!
Kiknek gyönge, kényes, romlott
Gyomra mindjárt háborog;
Van azért, ki ép izléssel
Üdvezelve jön elém.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Hát azért nekem örökre
Szépen békét hagyjatok;
Ugysem sok gyümölcsü munka:
Falra borsót hánynotok.
S kedvetek ha jön kötődni,
Ugy kapkodjatok felém:
A természetnek tövíses
Vadvirága vagyok én.

Petőfi Sándor

A halhatatlanság első feltétele a halál.