Na tegnap du. elmentem Henrikkel Csepelre tesóm barátnőjéhez Wanessához a sulija elé ahova valószínűleg én is fogok járni. Na ott beszélgettünk egy kicsikét, Reniékkel és elindultunk a barátnőjéhez. Mikor megérkeztünk kiküldtük Henriket vboltba egy idő után míg én nyúztam a gitárt. Megnéztem a kobra 11-et és utána már készülődtünk mert mentünk a csepellplázához ahol is találkoztunk Renivel. Bementünk vásárolni, vettünk egy kis csokit meg egy üveg bort és egy kólát. Elmentünk így a kisdunához, de 10 perc alatt elfogyott a bor, persze kóla az volt még bőven így a közeli spárban vettünk még 2 bort amit nagy hülyéskedés és beszélgetés közepette megittunk. Azután el kelett indulnunk mert megláttunk egy nagy csapat fiút és mit ne mondjak eléggé befostunk tőlük. Felkészülve a támadásra megszólaltunk gyujtsunk rá mert az éget és beléjük tudjuk nyomni. Ugy is tettünk végül csak elsétáltunk melettük. Kikísértek a hévhez és én felhívtam barátomat hogy most indulok. A borároson voltam már mikor ő még el se indult otthonról és a Ferenciek terén találkoztunk volna. Kemény egy órát vártam rá, de ő sem volt már szomjas annyira, így mentünk volna pihikézni. De végül hazajöttünk és aludtunk. Reggel meg boldogan keltem fel hogy vége lett a tegnapnak és jöhet a mai nap tervezése . :D cupp mára ennyi xd
Bechamlek CSEPELEN XD
2010.11.13. 13:34 | little wolf | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://littlewolf.blog.hu/api/trackback/id/tr562446204
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.