Egy éve elmentél de emléked bennem él. Minden este gondolok rád, s soha nem feledlek.Köszönök mindent amit értem tettél. Hiányod kimondhatatlan, s ugyanúgy emlékezem rád ahogy egykor mikor még köztünk voltál. Remélem hogy Boldog vagy ott ahol most vagy hisz nagyon jó ember voltál. Szerettelek mint pótanyukám vagy nemtudom, hisz úgy törődtél s foglalkoztál velem mintha a lányod volnék. És amennyi időt együtt töltöttünk. Amennyi kirándulásra,s nyaralásra elvittél, s szerettél. soha nem tudtam megköszönni igazán. Köszönöm.
Csend van bennünk.
Szemünk a távolba réved.
Arcunkon sápadt könnyek,
szívünkben mély döbbenet.
Fekete ruhánkban, mint a varjak,
tömött sorokban ballagunk.
Eső áztatja a sírokat.
Nem szólunk... hallgatunk.
Ma megpihent egy lélek.
Díszes koporsóban fekszik.
Arca nyugodt, fényes,
mint ki mélyen alszik.
De mi tudjuk, ez az álom,
már sosem ér véget,
csak az emlék a szívben,
ami örökké élhet.
Szívünkben az emlék,
amit tőle kaptunk.
Nehéz bánat ül a tájon,
nem szólunk... hallgatunk.
Egy utolsó bús nótát még,
együtt hallgatva könnyezünk,
s egy fájdalmas sóhajjal,
csendben elköszönünk.
De ki szeretett tudja,
a búcsú nem ér véget,
akit szeretünk a szívünkből,
azt feledni nem lehet.
Minden múló nappal,
könnyebb lesz a gyászunk,
de el sosem múlik,
csak ha viszontlátunk.
Még az előbb szemembe néztél,
Erőtlen kezeddel megérintettél.
Arcodra mosolyt erőltettél,
S halkan súgtad fülembe:
Ne félj!
Mily gyorsan elszállt ez a pillanat!
Fénytelen szemeid lehunytad.
Kezed kezemből kicsúszott,
Arcod megnyugodott, így búcsúzott.
Nem félek!
Lelked, remélem békére talált,
S Te már a menyekből vigyázol ránk!
Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk,
S örökkön-örökké emlékezünk Rád!
Drága Pótmama szeretlek.Nagyon hiányzol.
