Tán a világ elvett, de a szívemben örökké élni fogsz. Fiatal s ostoba voltam még, nem tudtam megköszönni a dolgokat, csak elfogadni amit kaptam. Annyimindenre tanítottál, s én csak évek alatt jöttem rá. Sajnálom. Tudom, hogy mutatni akartál sokmindent, s segíteni. Kérted hívjalak fel gyakrabban, én meg nem tettem meg, csak akkor mikor hozzád mentem. Elfogadtam minden jót, s te nem vártál cserébe semmit. Annyi mindent tettél értem, s én anyit nem mondtam: Köszönöm. Mikor elmentél nagyon fájt a szívem, legjobban azért, mert a temetésedre se mehettem el. De hidd el, csoda történt, mert ahol voltam, egy gyászmise volt aznap este. Azt az estét felajánlottam CSAK NEKED! Emlékeimben itt élsz, s próbálom elfeledni a hiányod fáájdalmát, s megérteni mit egykor tanítottál. Hiányzol minden pillanatban, s minden este gondolok rád. Nem tudok megnyugodni, mert egyszeűen annyit kaptam tőled, mit meg sem érdemeltem. Köszönöm a sok boldog perceket, a születésnapomat, a sétahajókázást, a kirándulásokat, a sok sok gondoskodást, az együtt töltött perceket. Mindig gondolni fogok rád, egész életmeben...
"Ki már nincs köztünk, az hiányzik a legjobban. Addig mig ott van nem értjük meg, csak akkor mikor már tudjuk, hogy sosem szól hozzánk, sosem ölel meg, sosem vígasztal.Viszlát."
Emlék.
2010.05.11. 11:56 | little wolf | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://littlewolf.blog.hu/api/trackback/id/tr181992088
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
