Kedd-Szerda-Csütörtök:
Kedd óta nem mentem iskolába, mivel kedden szünet volt, többi nap meg elaludtam.De nem voltam semmittevő mert nagyon sok mndent csináltam ez idő alatt.Itthon takarítottam meg ijesmik.Tegnap este Szandi barátnőm kitalálta hogy itt alszik persze ezt bátyámmal beszélték meg míg én pancsiztam a kádban.Mire kijöttem közölte bátyám hgy itt alszik. No kezdhettem készülődni, mivel semmi kaja nem volt, le kelet menem boldba, meg még dolgom is volt addig, szóval elküldtem Bátyámat érte az Árpád hídra, ahol 9-kor találkoztak(este). Szivem szerint nagyon nagy butaságnak találtam ezt a hirtelen ötletet ugyanis másnap iskola meg ienek. Hát végül ideértek szerencsésen és jáccani akartak nem mondhattam nemet, de nagyon későn feküdtek le.Reggel ugyan felkeltek de én hulla voltam ugyhogy ahogy kiengedtem, őket kicsit viszafeküdtem, de elaludtam, így ma sem jutottam el suliba, vagyis nemis oda kelet volna meni mert 9kor gyülekeztünk moszkván mert mentünk volna a Budakeszi vadasparkba, de így oda sem jutottam el. Igy őszintén nem bánom mert már nagyon sokszor voltam ott, nem nagyon érdekel.Végül itthon maradtam s aludtam amedig csak tudtam.Délutn meg megyek Controllba, megnézni ismerőseim, mert oly rég láttam őket (3-4 napja). xd. Aztán majd holnap jelentkezem ujra :D.
Kedd, Szerda, Csütörtök
2010.06.03. 13:52 | little wolf | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://littlewolf.blog.hu/api/trackback/id/tr452053417
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.